az Ő egyik könyvét fogja kapni ajándékba tőlem az Aki.
Írók és a holokauszt francia túlélői vitáznak a rasszista író hivatalos ünneplésén.
amúgy majdnem beszartam, mert ritkán hallani a Kossuthon franciául szóló egyiptomi rapzenét azt volt, majdnem végig leadták a számot.
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából
| | Ez a szócikk nem tünteti fel a forrásokat, amelyeket felhasználtak a készítése során.
Önmagában ez nem minősíti a szócikk tartalmát: az is lehet, hogy minden állítása igaz. Segíts megbízható forrásokat találni, hogy alátámaszthassuk, ami a lapon olvasható! |
Louis-Ferdinand Céline (1894. május 27. – 1961. július 1.), (eredeti nevén
Louis-Ferdinand Destouches)
francia író és orvos. Írói névként nagyanyja lánykori nevét használta. Céline-t a huszadik század egyik legnagyobb hatású írójaként tartják számon, aki egy olyan új stílust alakított ki, amely modernizálta a
francia és a
világirodalmat egyaránt. Mindamellett a
II. világháború alatt tett kijelentései nyomán vitatott személyiséggé vált.
Destouches 1894-ben
Párizs Courbevoie nevű külvárosában született. Apja egy biztosítási cég kishivatalnoka, anyja csipkeverő volt. Tizenegyévesen felhagyott tanulmányaival, ettől kezdve a legkülönbözőbb cégeknél dolgozott kifutófiúként és gyakornokként. 1908 és 1910 között szülei egy-egy évre
Németországba és
Angliába küldték nyelvet tanulni, azt remélvén, hogy így jobb esélyekkel indul majd a kenyér utáni hajszában. 1912-ben besorozták, három éves szolgálatát a 12. lovasezrednél kezdte meg
Rambouillet-ben. 1914 októberében
Ypres közelében megsebesült, amiért katonai érdeméremmel tüntették ki és még az
l'Illustré National címlapjára is fölkerült a képe. Fejsérüléséből rendszeres kínzó fülzúgás maradt vissza. 1915-ben olyan súlyos karsérülést szenvedett, hogy felmentették minden további szolgálat alól. Ezt követően a
londoni útlevélhivatlban dolgozott.
Londoni tartózkodása alatt átesett egy gyors, csendes házasságon és váláson. 1916 és 1917 között egy fűrészárucég alkalmazásában
Nagy-Britannia nyugat-afrikai gyarmatain időzött. A következő három évben a
Rockefeller Alapítvány megbízásából
Bretagne-ban végzett felvilágosító munkát a
tuberkulózisról. Emellett középfokú tanulmányokat folytatott
Rennes-ben. 1919-ben leérettségizett és feleségül vette Edith Follet-t, a
Rennes-i egészségügyi iskola igazgatójának lányát. 1920-ban megszületett lánya, Colette. 1924-ben orvosi képesítést szerzett, diplomamunkája
Semmelweis Ignácról szólt. 1925-ben elhagyta csládját és a
Népszövetség égisze alatt megfordult
Svájcban,
Angliában, az
afrikai gyarmatokon,
Kanadában, az
Egyesült Államokban és
Kubában. Hazatérvén, 1928-ban a
Montmartre-on indított magánpraxist, és a
szülészetre szakosodott. 1931-ben azonban fölhagyott magánkarrierjével, hogy egy ingyenes beteggondozóban dolgozzon. 1932-ben fejezte be
Utazás az éjszaka mélyére (Voyage au bout de la nuit) című regényét, mellyel kis híján megnyerte a
Goncourt-díjat.
Legismertebb műve az
Utazás az éjszaka mélyére, mellyel Céline korának nem egy irodalmi konvencióját zúzta össze, felhasználva például a
szleng és a vulgáris beszéd ritmusát és egy bizonyos fokig szókészletét is, sokkal követekezetesebben, mint az előtte ilyesmivel próbálkozó írók bármelyike. (Például
Émile Zola.) A könyv komoly sikert aratott a közönség körében, a
Goncourt-díjat mégsem nyerte el. A döntés olyannyira vitás volt, hogy utóbb könyv is született róla. (Eugéne Saccomano:
Goncourt 32) Céline 1936-ban publikálta
Halál hitelbe (Mort à crédit) című regényét, melyben egészen újszerű, kaotikus és deheroizált képet nyújt az emberi szenvedésről. E két könyve nem csak a stílus nagy megújítójának mutatja Céline-t, de remek mesélőnek is. Ebben az időben a fiatal, feltörekvő írók körében (mint például
Sartre) Céline nagy csodálatnak örvendett, és ő volt a legtöbbet emlegetett szerző.
A
náci időszakban Céline-t
antiszemitizmussal vádolták meg, minek következtében évekig élt száműzetésben. Bár semmilyen formában nem működött együtt a
nácikkal, a világháború utáni vádaskodó légkörben a rágalom mégis Céline bebörtönzéséhez vezetett
Dániában 1945-ben, ahonnan csak tizennyoc hónap elteltével szabadult. A
dánok visszautasították a
franciák kiadatási kérelmét, akik hiába hivatkoztak a bizonyítékok elégtelen voltára. A
Harmadik Birodalom felemelkedése idején Céline valóban írt három jellemzően cinikus és embergyűlőlő
pamfletet, ezeket értelmezték antiszemitának. A harmadik ráadásul épp
Franciaország megszállásának idején, 1941-ben látott napvilágot. Ezek az írások azt eredményezték, hogy Céline a háború utáni években széles körű utálat tárgya volt, éppen ahogy ő maga megjósolta. Politikai elképzelései azonban nem azonosíthatók a náci ideológiával, hiszen
Adolf Hitlert többször bírálta nyilvánosan, többek között zsidónak titulálta, eszméit pedig "árja halandzsának" nevezte. Az ő nézetei szerint egy francia-német összefogás a
brit értelmiség és a "nemzetközi
zsidó konspiráció" szövetségével lett volna hivatott szembeszállni. A
Vichy Franciaország bukása után 1944-ben Céline
Henri Phillipe Pétain és
Pierre Laval elnök kíséretében a
németországi Sigmaringenbe menekült, a nácik bukása után pedig innen állt tovább
Dániába, ahonnan végül 1951-ben térhetett vissza
Franciaországba.
Utolsó évei és halála [szerkesztés]
Később Céline visszanyerte hírnevét egy regénytrilógiával, melyben száműzetésének történetét mesélte el. Úgymond bálványa lett a
beat mozgalomnak.
William S. Burroughs és
Allen Ginsberg is meglátogatta őt
párizsi lakásában az ötvenes években. Céline 1961. július 1-jén halt meg.
Az
Utazás az éjszaka mélyére a huszadik századi világirodalom legnagyobb regényeinek egyike. Céline öröksége tovább él
Samuel Beckett tragikus keserűségében, mások közt
Sartre,
Queneau és
Genet őt idéző írásaiban és abban a csodálatban, amit
Jean-Marie Gustave Le Clézio,
Robbe-Grillet és
Barthes táplált iránta. Az
Egyesült Államokban is számtalan író tartozik nyilvánvaló hálával Az
Utazás az éjszaka mélyére szerzőjének, úgy mint
Henry Miller,
Jack Kerouac,
Joseph Heller,
Kurt Vonnegut,
William S. Burroughs és
Ken Kesey, noha a viszonylag kései
angol fordítás miatt a közvetlen befolyást sok esetben bajos volna kimutatni. Kevés első regénynek van akkora hatása, mint amekkora az
Utazásnak volt. Kirobbanó, közvetlen stílusával sokkolta a legtöbb kritikust, miközben azonnal utat talált a francia olvasóközönség szívéhez, akik lelkesen fogadták a kispolgári antihős, Bardamu erőszakkal teli csetlésbotlásait. A szerző háborús tapasztalatai,
afrikai és
new york-i utazásai, majd visszatérése a háború utáni
Franciaországba mind a bőven áradó történet egy-egy fejezetét képezik. Céline prózáját áthatja a
pesszimizmus, akár karaktereit a balfékségre való hajlam, az aggodalmaskodás, a
nihilizmus és a tehetetlenség. A regényeiben megjelenő árulás és kizsákmányolás nem idegen Céline személyes életétől sem. Két igaz szerelmét, a feleségét és a macskáját azonban mindig kedves és meleg szavakkal említi. A személyesség folyamatos leépítése a stílus sokrétűségében érhető tetten. A
Bohócbanda (
Guignol's Band) és a
London Bridge című regények középontjában a
I. világháború alatti
londoni alvilág áll. Céline önéletrajzi narrátora mesél egy titokzatos franciával való végzetes barátságáról, kellemtlen kapcsolatairól London stricijeivel és kurváival és közös ellenségükről, a Scottland Yard felügyelőjéről. Ezek a regények a fekete humor olyan magaslatait képviselik, ahová kevés író ér föl. Céline élete utolsó percéig folytatta az írást,
Rigodon című regényét halála napján fejezte be. Írásai a fekete komédia jellegzetes példái, ahol a szerencsétlen és gyakran borzalmas események is humoros formát öltenek. Céline műveinek
hiperrealizmusa gyakran megdöbbentő tud lenni. Fő erőssége azonban abban a tehetségében áll, amivel hiteltelenít jóformán mindent, ami még a
humanizmus nyomait őrzi. Céline komoly hatást gyakorolt
Irvine Welshre,
Günter Grassra és
Charles Bukowskira is.
Bukowski híres mondása szerint "az
Utazás az éjszaka mélyére a legjobb könyv, amit az elmúlt kétezer évben írtak."
Az
Utazás már 1934-ben megjelent magyarul
Hevesi András fordításában, később még két kiadást ért meg
Szávai János fordításában 1977-ben a
Magvető Kiadónál, 2003-ban az
Európa Könyvkiadónál. Ugyancsak
Szávai Jánosnak, illetve a
pozsonyi Kalligram kiadónak köszönhető, hogy ma már a
Halál hitelbe (2006) és a
Bohócbanda (2008) is hozzáférhető magyar nyelven.
A Kossuthon hallottam róla: Louis-Ferdinand Céline
Megjegyzés küldése