Az idő a tér reciproka II.
Ahogy halad az idő ugy szünik meg a tér. A hányadosuk álandó.
A helyek megszünnek az idővel. Az itt csak az emberi élet léptékeiben állandó. Az enyészet a pusztulás és az ara épülő mind csak pilanatai a szubjektiv szemlélőnek. A szemlélő megállitja az időt, amig a teret szemléli. Az események robbanás szerüek ha lebontjuk az észlelő (ész-lel-ő; nem más, ő... egy bizonyos személy, két ember nagyon ritkán írja le ugyan ugy az átélt eseményt, néha szinte ellentétes az észlelésük...)
Sok mindent elképzelni tudunk csak: miképen lesz a szikla ami marad, gördülő kö... sokszor sok emberélet kéne tetten érni az eroziót, de elfogadjuk, hogy van, mert más magyarázat tudománytalan. Az idő a tér reciproka hányadosuk álandó, lásd a minket felépítő anyagokat amik különbözö sorrendben lebomlanak. Az ember is egy hely. Az organizmusunk is egy "zárt tér" kerülete van, tér-fogata, sürüsége ellenálása... magad vagy az itt. És nemsokára a nyomtatás után mikor a tudatod lementhető lesz egy chipre átvihető lesz egy impulzusban lehen lehetsz ott is.
A genereciom az utolsó aki/ami halandó.
3D -ben kinyomtatnak, tudatunk faxoljuk és számlalhatatlanul sokan leszünk a mindenség minden pontján. Vagy esetleg nem igy van ez már most is a lélekkel?!
Tipikus ...
Az üvegnyak elmélet a magyarok 7 törzsföjében...
Mikor volt amikor ember embert nemzett?
Egyből ember lett, egy emberből lett vagy fajtalankodtunk? A bünböl fogant és a bünben él...
Csak a hely változott, a kordináták nem. A hely ami barlang volt egyház lett. Az egyház elbukott, az idő haladt a djungelből telep lett, majd a telep elkorcsosul és embertelen lesz.
Kövek kövek hátán, rideg sírdombok. Emberek tetemei bio hulladékok, hogy dögvész ne sulytsa befütünk, pokol tornácán égünk. Lásátok feleim mik vagymunk; sár por és hamu vagymunk.
A test ami a vérrel táplálva sár, a temetés mágjáján égve vállik szemmé a homokórában és hamuvá táplálva a multat és jövendőt.
Mi magunk vagyunk az óra, a szemlélök szíve dobbanása a perc, a terc a ritmus...
A dallama az életnek a halál szünetében.
A halál reciproka az élet.
Az elmulások közepette van (képzelünk némi változást; pedig apáink utján járunk rég és anyáink fájdalma érzése a miénk)
Ha nem fájna a szülés... észre sem vennénk. Az amöbának fáj az osztodás? Sír a mini amőba mikor csápja nő, miként csontot fogat nőveszt a gyermek? A növekedés fáj vagy a változás?
Ne, ne néz le engem! Külömb ugyan nem, de értelmesebb vagyok nálad a bamba faszfej álarcom mögött. A testet kaptam, a gondolataim magam neveltem ki...
Megjegyzés küldése